Fejléc
en hu

A KAFF története

Fesztiváltörténet (1985–2023)

Az elhatározás, hogy a magyar animációnak és egyben Kecskemét városának fesztivál kell, már negyven éve, a Pannónia Stúdió kecskeméti műterme megalakulásakor megszületett, abban a korszakban, amelyet a magyar animációs filmgyártás aranykoraként szokás definiálni. Az 1971-ben alapított műterem és a dinamikusan fejlődő megyeszékhely által közösen szervezett első hazai animációs filmszemlére azonban a nyolcvanas évek közepéig, egészen pontosan 1985-ig várni kellett.

A szemléből 1993-ban fesztivál lett, amely már nemcsak a legfrissebb hazai alkotások bemutatására korlátozódott, hanem egyre több, külföldi filmeket is bemutató programmal bővült, 1996-tól pedig külön versenyprogramban indulnak a legfrissebb európai animációs játékfilmek.

2005-ben a korábban háromévente megrendezett KAFF biennálévá avanzsált. A 2011-ben megrendezett jubileumi tizedik fesztivált igazi ünnepi hangulat és program jellemezte. 2023. június végén ismét arra készülünk, hogy bemutassuk és vendégül lássuk a magyar és a nemzetközi animáció színe-javát a hazai és az európai animációs filmek ünnepén.

Az eddigi KAFF történetét jellemzi, hogy a versenyprogramok zsűrijében, illetve meghívott előadóként nagy presztízsű vendégekkel és életművek bemutatásával büszkélkedhet. Kecskeméten a fesztivál kapcsán megismerhettük és megismerkedhettünk többek között a magyar származású John Halasszal Londonból, az olasz animációs filmtörténésszel, Giannalberto Bendazzival, az Annecy Animációs Fesztivál „nagyasszonyával”, Nicole Salomonnal, az orosz animáció nagyöregjével, Yuri Norsteinnel. Továbbá nálunk járt a zágrábi iskola képviselője, Borivoj Dovniković Bordo, az észt animáció „atyja”, Priit Pärn, az angol animáció fenegyereke, Phil Mulloy, a kanadai Oscar-díjas rendező, Co Hoedeman, rendkívüli finomsággal megkomponált árnyanimációs filmjeiről ismert Michel Ocelot Franciaországból.

A 16. KAFF előkészületeiről és a programokról folyamatosan hírt adunk a honlapon és Facebook-oldalunkon.

MNB logo
NFI logo
NKA logo
NMHH logo
Kecskemét címere
MMA logo
MTVA logo
Mercedes
Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány
Magyar Református Egyház
Horváth Építőmester Zrt.
Kecskeméti Konzervgyár
OTP Bank
Steel Flex
Petőfi Kultúrális Ügynökség
Horváth Építőmester Zrt.
Adobe
Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület
Félegyházi Pékség
Focus Fox Stúdió
Kefag Zrt.

Leonardo SNS
Nemzeti Filmarchívum
Budapest Borfesztivál
Nemzeti Művelődési Intézet
Malom Mozi
Dot & Line
Kecskeméti TV
RTL
TV2
M5
Gaston
Budapesti Metropolitan Egyetem
MOME
Raster Stúdió
Kedd
Bestcom
Beszélő köntös

Cinefort
Cinemon
Filmtett
IKSZ
Jampolo
Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek

Malom Parkoló
Magyar Képregény Szövetség
Neumann János Egyetem
Partiumi Keresztény Egyetem
Primanima
Print 2000

Uránia Nemzeti Filmszínház
Városrendészet
Visual
Katona József Múzeum
-->
Kecskemétfilm
Katona József Könyvtár
Hírös Agóra